Stormwitch - Tales of Terror /1985/

A Stormwitch a német Heavy Metal színtér egyik ikonikus alakja, zenéjük a tökéletes lenyomata egy legendás korszaknak. "A fekete romantika mesterei" ,ahogy akkoriban hívták őket. Szerencsére nem holmi felesleges érzelgősségből ered az elnevezés, hanem színpadi megjelenésükből, illetve szövegeik és zenéjük hangulatából, melyek a barokk kor jellegzetességeit viselték magukon. Munkásságuk első szakasza az európai Metal történelem szerves részét képezi.
A nagyszerűen sikerült Walpurgis Night debütálását követte a Tales of Terror, mely bebiztosította státuszukat a színtéren. Hangulatos kórus-introval indít a lemez, ami egy sikolyba torkollik, és már bele is csapnak a Point of no Return ízig-vérig Heavy Metal riffjébe. Andy Aldrian énekes remekül hozza a formáját, különösen a refrénben alakít nagyot. A Hell's Still Alive dalnál folyamatos déja-vu érzés keríti hatalmába a a hallgatót. Dob/basszus bevezetése kiköpött Wrathchild, a beérkező riffek pedig Where Eagles Dare ízűek, a Maiden hatás tehát adott. Magyar hallgatók ráadásul még a Moby Dick Prometheus című klasszikusának egyik riffjét is felismerhetik a verzéknél. Végül is ez nem akkora baj, mert ha már hasonlít valamire, akkor jó dolgokra hasonlítson nemde? Az Edgar Allan Poe-tól kölcsönzött című Masque Of The Red Death-ben előkerül a fekete romantika vonal. Akusztikus kezdés, szelídebb dallamok, majd súlyos riffek, nagyívű melódiák, jól eltalált szóló. A klasszikus recept szerint, ahogy a nagykönyvben megvan írva. Az Arabian Nights újra feltüzeli a hangulatot, kiválóan eltalált gitárdallamok jellemzik, tökéletes összhangban az énekkel. A refrénnél belassul a zene, egyfajta misztikus hangulatot árasztva. Nagy pillanata még a dalnak, ahogy a gitárszóló végét jó érzékkel átvezetik a nyitóriffbe. Hibátlan. A Sword of Sagon-t egy újabb intró vezeti fel, maga a dal igen jól sikerült,és a zenekar összes jellegzetességét magán viseli. A Night Stalker kétlábdobos bevezetéséből a lemez leggyorsabb dala kerekedik ki. Itt a szikárabb riffek uralják a terepet, persze a harmóniák sem hiányozhatnak. Lee Tarot gitáros a szólóban szépen hozza az elvárt szintet. Valamivel keményebb dal a többinél, mégis az egyik legjobb. Lost Legions menetelős tempójával, szaggatott témáival üde színfoltja az albumnak. A When the Bat Bites speedes gyorsulása az album méltó lezárása.
A banda még két lemezen keresztül tudta tartani a szintet, a 89-es Eye of the Storm riffszegény hozzáállása, dobgépagynús hangzása nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ugyanebben az évben kiadtak egy koncertlemezt Stormwitch Magyarországon(!) címmel. Sokat játszottak nálunk, mondhatni tiszteletbeli magyar zenekarnak számítottak. Ezután jöttek ki War of the Wizards és a Shogun lemezek, az utóbbi sajnos fájóan gyengének bizonyult. Kiadása után be is fejezték a közös munkát. Négy évvel később piacra dobtak egy válogatáslemezt, melynek sikere kapcsán újra ténykedni kezdtek, jelenleg is léteznek, bár hullámzó teljesítménnyel. Az első négy lemezük klasszikus mivolta azonban megkérdőjelezhetetlen.


http://data.hu/get/2838846/Stormwitch_tales_of_terror.rar.html

Angel Witch - Angel Witch /1980/

Dave Mustaine egykori nagy kedvencei. Manapság leginkább erről ismeretes az Angel Witch zenekar. Ha egy ilyen lángelme a favoritjai közt tart számon egy csapatot, az óhatatlanul felkelti a műfaj híveinek kíváncsiságát. És valóban, ez a debütalbum tartalmaz figyelemreméltó momentumokat, főleg ha a megjelenése évszámát is figyelembe vesszük. Az NWoBHM mozgalom egyik első klasszikusa ez.
A címadó, és egyben önazonosító nóta tipikusan korai Heavy Metal, ahol riffek és a szólók már mentesek a 70-es évek sallangjaitól, de a hangzás még azt a korszakot idézi. Sőt, az egész lemez megszólalása leginkább a Black Sabbath Sabotage lemezére emlékeztet. A White Witch-ben a hangulatos felvezetés után már vegytiszta Metal galoppozást hallhatunk, melyre az énekért is felelős Kevin Heybourne kifejezetten fülbemászó dallamokat hoz. A Confused is a legerősebbek közül való, súlyos menetelésének, lényegretörő riffjeinek köszönhetően. Évtizedekkel később is megállja a helyét, mi sem lehet jobb bizonyíték erre, hogy a Six Feet Under tagjai sem tudtak ellenállni a feldolgozás lehetőségének. A már említett Sabbath hatása a zenén is tükröződik: A Sorcerers lírai kezdését Tony Iommi módra tekeredő, zuhanó ritmusú riffek váltják fel.Végül alaposan felpörög a dal, és egy vérbő gitárszólót is elsüt Heybourne. A Gorgron leginkább a White Witch-re hajaz, galoppos riffek, kiváló dallamok, némileg epikusabb tálalásban. A Sweet Danger egy jó tempós dal, egyes témái még a korai Iron Maiden-nek is jól álltak volna. A Free Man leginkább power lírának nevezhető, Kevin a melankolikus hangvételben is jól teljesít, egyáltalán nem csöpögős a végeredmény, mivel a refrén alatt azért rendesen megdörren a gitár. Az Angel of Death újra egy komolyabb zúzás, a refrén gitárriffjét érdemes összevetni a Metallica évekkel későbbi For Whom The Bell Tolls-ának refrénjével. Valószínűleg nem csak Dave kultiválta a csapatot. A sort a Devil's Tower címú hangulatos instrumentális tétel zárja.
Az erős debütálás után meglepő módon gyorsan feloszlott a zenekar, öt évvel később megváltozott felállással ugyan, de újra nekiveselkedtek. Készültek is jól sikerült lemezeik, csak kissé háttérbe szorultak az akkori fővonal anyagai mellett. Kevin Heybourne kisebb-nagyobb kihagyásokkal a mai napig életben tartja a legendát. Az Angel Witch ma már persze nem túl komoly tényezője a színtérnek, de azt azért nem lehet elvitatni tőlük, hogy bemutatkozásként a Heavy Metal egyik mérföldkövét tették le az asztalra.

http://data.hu/get/2821440/Angel_Witch_-_1980_-_Angel_Witch.rar.html

Reverend - Play God /1991/

A Metal Church első két lemezének feléneklésével David Wayne egy csapásra beírta magát a műfaj történelemkönyvébe, és későbbi ténykedésével sem hozott szégyent a nevére. Érdekes adalék, hogy Wayne annak az egykori Heretic zenekarnak a tagjaival kezdett dolgozni, melyből azt megelőzőleg távozott Mike Howe a Metal Church-be. A két zenekar gyakorlatilag énekest cserélt. A Heretic Reverend néven folytatta pályáját. A Play God a második lemezük.
Már a nyitó Butcher of Baghdad-nál tisztán hallható, hogy erre az albumra sikerült tökéletesre csiszolni stílusukat. Változatos tempók, hatásos kiállások, thrashes vadulások tökéletes elegye. Mind David, mind a zenészek csúcsformában mutatják magukat.A Heaven on Earth-ben engednek a sebességből, vérbeli középtempós Power Metal döngölés veszi kezdetét. Kiváló szerzemény, nagyon jól áll nekik. A lemez jó értelemben vett kakukktojása a Fortunate Son. Igen, igen, a Creedence Clearwater Revival örökzöldjét gyúrták át saját stílusukban. Remekül sikerült megvalósítani, az eredeti ismerete nélkül is maximálisan élvezhető. Külön zseniális húzás, ahogy az intróban elővezetett könyörtelen zúzás alatt megpendülnek az eredeti akusztikus akkordok. Így kell feldolgozást készíteni. Az ezt követő Blessings egy balladisztikusabb szerzemény. Wayne itt jó érzékkel variálja a tiszta és a rekedtes hanghordozását, a zene is tökéletesen követi a hangulatváltásokat. Különösen jól felépített kompozíció a Promised Land. Szigorú riffeléssel indít, majd kissé pszichedelikus hangulatba vált, hogy végül egy váratlan tombolásban törjön ki. A lemez újabb csúcspontja maga a címadó dal. Akusztikus indításán nem lehet nem észrevenni a Metallica Fade To Black-jének hatását, de plágiumról ezért szerencsére nem beszélhetünk. Alapvetően egy nyugodt tempójú dal, amibe rengeteg érzést sikerült belepréselni. A refrének pedig az egész lemez legemelkedettebb pillanatai közé tartoznak. Mestermű. A szentimentális hangulatokat pillanatok alatt porrá őrlik Warp the Mind kegyetlen jól eltalált Thrash zúzásával. Ugyanezt a vonalat viszi a Death of Me is, valamivel dallamosabb formában, hasonlóan magas színvonalon. Gyönyörűen sikerült a Far Away című levezető tétel. Zeneileg a torzítatlan akkordok viszik a prímet, és Davidről is kiderül hogy mégsem csak az a vadember lakozik benne, akit a lemez eddigi részén halhattunk.
A Play God után még kiadtak egy koncertfelvételt, majd beszüntették ténykedésüket. Wayne később egy lemez erejéig újra tiszteletét tette a Metal Church-ben, kiadott egy kislemezt a Reverend-del, majd elkészítette élete első szólólemezét, mely sajnos egyben az utolsónak is bizonyult. 2005 májusában itt kellett hagynia a földi világot. 47 évet kapott az élettől, életműve alapján elmondhatjuk , hogy emelt fővel távozhatott. R.I.P.

http://data.hu/get/2820444/reverend_-_play_god_1991.zip

Anvil - Forged in Fire /1983/

A kanadai Anvil a egész Metal műfaj egyik legnagyobb túlélője. Ott bábáskodtak a Thrash/Speed metal születésénél, korai munkáik ma már szintén klasszikussá érett zenekarokat ihlettek meg. Tulajdonképpen bármelyik régi lemezüket bemutathatnám, de a rend kedvéért az egyik legmeghatározóbb korongjukat emelném ki.
A Forged in Fire rögtön a címadóval kezdődik, minden bevezetés nélkül belecsapnak a legendás riffbe, és már indul is a zúzás. Lassú középtempóban gördül a dal, mely a zseniális szólóban teljesedik ki, itt szinte érezni lehet a kohókban uralkodó embertelen hőséget. Tipikusan az a fajta dal, ami már a megjelenése napján klasszikussá válik. Jogosan. Ezt követi a Shadow Zone, egy korai Speed metal himnusz. Ma már nem tűnik túl gyorsnak, de a maga idejében jócskán annak számított. A Free as the Wind-del megragadják a műfaj lényegét: egyszerre szívbemarkoló és irgalmat nem ismerően kemény.Lips dallamai örökérvényűek. A Butterbust Jerry egy meglehetősen zúzós tétel, kissé előrevetíti a későbbi lemezekre jellemző komplexebb stílust. A Future Wars esszenciális Anvil: elszánt riffelés, szenvedélyes szólók és énekdallamok. A lemez egyik leggyorsabb tétele a Motormouth, ezt követi a Winged Assasins, kiváló szaggatott gitártémáival és az ezekre remekül illeszkedő énektémákkal. Ez a zárótétel arra sarkallja az embert hogy újra és újra meghallgassa ezt az időtálló remekművet.
Bár a lemez sikeres lett, a zenekar karrierje ettől a ponttól sajnos kérlelhetetlenül lefelé ívelt. Pár évet kihagytak ezután az album után, ezalatt egykori követőik elhúztak mellettük. Azonban sok más csapattal ellentétben ők nem tették le a lantot, kiváló lemezekkel jelentkeztek továbbra is. A kilencvenes évek zenei változásai, Metal ellenes légköre szimpatikus módon egy teljes ellenálló reakciót váltott ki belőlük. Az alternatív zenei hullám kellős közepén kijöttek egy Absolutely No Alternative című lemezzel, mikor beütött az MTV-unplugged láz, előálltak egy Plugged in Permanent cíművel...Tisztelet.
Az utóbbi években kijött egy elég keserédes ízű dokumentumfilmjük, mely a csapat elszánt küzdelmét mutatta be a puszta fennmaradásért. Megrázó erejű mű, szerencsére eljutott a megfelelő helyekre, így a csapat visszaszerezte rég elvesztett hírnevének jórészét. Megérdemelten.

http://data.hu/get/2817896/Anvil_-_1983_-_Forged_In_Fire.zip.html